Magyar OB, 1. forduló: Befürödtünk

    Ítéletidő fogadott minket Tápióbicskén, az első magyar bajnoki helyszínén. Ha valamit kívánhattam volna a verseny előtt az az, hogy ne essen. Nem voltak velem az égiek!

    A sár hozzá tartozik a motokrosszhoz. Ezt el kell fogadni mindenkinek, aki erre a sportra adja a fejét. Nehéz megtanulni ilyen körülmények között jól menni. Ha nem gyerekként kezdted el, akkor elég komoly bukták árán sikerülhet csak elsajátítani a jó saras vezetési technikát. Én már számtalanszor versenyeztem ilyen körülmények között, és bár nem mondom, hogy ez a kedvencem, azért nem jövök zavarba, ha ilyen időben kell mennem.

    Tápióbicskére egy friss térdműtéttel érkeztem meg, de már bennem volt egy cseh verseny. Tisztában voltam vele, hogy szevedős lesz ez. A cseheknél sima kemény talajon sem bírtam ki két teljes futamot, hát akkor még a térdig érő dagonyában! Rangos mezőny jött össze, itt volt Hugyecz Erik és Firtosvári Gábor is, akik köztudottan jók a sárban. Számomra csak a biztos célba érkezés számított ilyen előzmények után.

    A rajtom jól sikerült, Erik mögé fordultam be. Talán egy fél körig tudtam tartani a tempóját, aztán ő elhúzott, így kettesben maradtam Firtosvárival. Nagy csata volt egészen a leintésig. Ő is kiállt szemüveget cserélni, én is kiálltam. Hol nagyobb, hol kisebb volt közöttünk a távolság, de a befutóra már ott volt közvetlenül mögöttem. Egyikünkön sem volt már szemüveg, így én voltam a szerencsésebb helyzetben, hiszen elöl mentem.

    Nem sikerült megelőznie, de valószínűleg ebben a helyzetben én sem tudtam volna támadást indítani ellene. Szemüveg nélkül egy saras versenyen életveszély a másik mögött menni, mert bármelyik pillanatban betakarhat. Belülről átélve egyébként nagyon nehéz viadal volt. Már az első körben kicsavarodott a rossz térdem, szóval a fogamat összeszorítva sikerült csak befejeznem ezt a futamot, az előkelő második helyen. Úgy gondolom, hogy kihoztam a maximumot magamból és a körülményekből.

    Az eső csak nem akart abba maradni, így a versenyrendezőség lefújta a második futamot. Ezzel még inkább értékesnek mondható ez az eredmény. Célom, hogy az év végén újra az enyém legyen az 1-es rajtszám.

    Apropó 1-es rajtszám! Mivel a váratlan sérülésem miatt vissza kellett ülnöm a 250-es gépre, így csak az utolsó utáni pillanatban tudtuk elrendezni a magyar szövetséggel a kategóriaváltást, viszont MX2-ben a 242-es rajtszámom már foglalt volt. Két döntés kínálkozott. Vagy megyek a kedvenc rajtszámommal a 2-essel, vagy a bajnoknak járó 1-est választom. A csapatfőnököm nagyon szerette volna a motoromon látni az 1-est, ezért végül ezt választottuk, de nem bántam meg. Nagyon jól mutat a 250-es KTM-en!

    MX2 összesített eredmények:
    1. Hugyecz Erik / Motoman Team – KTM
    2. Szvoboda Bence / HTS-KTM Team – KTM
    3. Firtosvári Gábor / Motomax-OKR Team – KTM
    4. Nagy Alex / Motomax-OKR Team - KTM
    5. Kruss Károly / MAMI Team Fehér – Kawasaki

    Szponzorok: